Ezúttal egy kicsit szokatlan szerepben vagyunk, hiszen az ehavi kedvenc helyünk különösen közel áll a szívünkhöz. A belvárosban nemrég nyitott MyWine Wine Bar & Shop kínálatában kiemelt szerepet kapnak a Nagygombos borok.

– Az Artizan ital nagykereskedés tulajdonosai (köztük a Nagygombos tulajdonos Barta család) régóta szerettek volna egy kiskereskedelmi referenciaüzletet több okból is. Egyrészt fontos, hogy a kínálatot be lehessen mutatni, az éttermi partnereket jobban ki tudják szolgálni, illetve a környék borkedvelői és a turisták átfogó képet kaphassanak a magyar borokról. A részletekről az üzletvezetőt, Dragsits Zsoltot kérdeztük.

#előkészületek

Februárban bukkantunk rá a helyre, amit méretét és elosztását tekintve ideálisnak találtunk, ezután indult a munka. Hamar rábukkantunk arra a belsőépítészre, Dobrosi Eszterre, akivel egyből megvolt a közös hang, már az első elképzelései is tetszettek.

Az volt a célunk, hogy egy kényelmes, otthonos hely legyen, ahol munka után meg lehet inni egy pohár bort, akár társasággal is. Persze egy ilyen átalakítás nem két hét alatt zajlik le, június elejére állt össze minden.

#spéciborokspécisörök

A jelenlegi kínálatunk lefedi Magyarországot. Tokajból a Barta Pince és a Bodrog Borműhely borait tartjuk, ezek szerintünk bárhol megállják a helyüket a világban. A Balaton környékét a VáliBor, a 2Ha, a Pálffy Pince és a Kislaki borain keresztül mutatjuk be. Hiszünk a Ráspi borokban, Sopront ő képviseli, mindig öröm tőle kóstolni. Nálunk kóstolható az Attila Pince teljes kínálata, illetve Somlóról a Spiegelberg borok. Természetesen helyet kaptak a Szentesi Pince borai és pezsgői is, míg a déli borvidékeinket Szekszárdról a Merfelsz Pince, Villányból pedig Iványi Zsófi képviseli.

A borok mellett legalább 50 féle kisüzemi sört kínálunk, minden héten egyet csapon tartunk, látszik, hogy van kereslet a műfajra, vannak, akik csak a sörök miatt visszajárnak.

Melegkonyhában nem gondolkodtunk, ehelyett mindenféle krémet, sajtot, hidegtálat kínálunk, ezekből tapas tálat is tudunk összeállítani kívánság szerint. A sonkát, sajtot Gódor Andristól hozzuk a Fény utcai piacról, az ő tapasztalata garancia a minőségre.

#jelenbőlajövőbe

Jók a nyitás utáni első visszajelzések, aki bejön kóstolni, az egyből otthon érzi magát és általában visszatér. A szakmai közönség is pozitívan fogadott minket. Próbálunk mindenkit különös odafigyeléssel kiszolgálni, és ahhoz képest, hogy a nyár csendesebb időszak, egész sokan ellátogatnak hozzánk.

Persze vannak terveink a jövőre nézve, szeretnénk kóstolókat tartani a szakmának és a nagyközönségnek, ahol akár 30-40 ember le tud ülni egy időben. Tervezünk olyan sétáló kóstolót is, ahol több borászt is vendégül tudunk látni, be tudunk mutatni. Szeretnénk, ha a borbár egyben egy kis szakmai műhellyé válna.
Emellett fontos az is, hogy üzletként is működünk, tehát a kóstolt borokat, söröket, sőt a delikát árut is meg lehet vásárolni, haza lehet vinni. Minden nap 10-től nyitva vagyunk, érdemes benézni hozzánk, mert abban biztos vagyok, hogy van olyan izgalmas a kínálatunk, hogy senki sem távozik tőlünk üres kézzel.